Engedékeny a Microsoft a Win 7-nél

A Microsoft a héten frissítette a Windows Activation Technologies (WAT) nevű védelmi komponenst a Windows 7-ben jelentette be a szoftvercég.

Az update különlegessége, hogy nem települ automatikusan, kötelező jelleggel a Windows 7-et futtató számítógépekre, hanem minden felhasználó maga döntheti el, hogy installálja-e. Elsőként, február 16-tól a www.microsoft.com/genuine oldalról vált letölthetővé, majd egy nappal később a hivatalos letöltőközpontból is, a Windows Update szolgáltatáson keresztül pedig valamikor a hónap második felében bukkant fel mint opcionálisan telepíthető, „fontos” besorolású frissítés.A Windows XP esetében nem volt ilyen engedékeny a Microsoft: 2008-ban például tömegesen feketültek el a képernyők , miután az operációs rendszerekre automatikusan települt azok eredetiségét ellenőrző komponens új verziója. A kötelező „eredetiség-ellenőrzés” miatt annak idején amerikai felhasználók egy csoportja be is perelte a céget, a három évvel ezelőtt indult eljárást épp a múlt héten zárult le: a bíróság elutasította a panaszt. De talán ennek az ügynek így is van köze ahhoz, hogy újabban a kalózpéldányokat lebuktató patchek nem települnek automatikusan.

Windows eredetiség vizsgálat

A Windows 7-ben frissülő WAT a következőképpen működik: installálás után ellenőrzi, hogy megtalálható-e a gépen az adatbázisában szereplő több mint 70 aktivációs crack valamelyike, és ha igen, egy figyelmeztetést dob fel, melyben megoldást javasol a termék megvásárlására. Ha a felhasználó nem fehéríti ki a Windowsát, a háttérkép megváltoztathatatlanul feketére vált, illetve rendszeresen megjelennek olyan figyelmeztetések, amelyek szerint a felhasználó „valószínűleg szoftverhamisítás áldozatává vált”. Az asztal jobb alsó sarkában felbukkan továbbá egy átlátszó grafikus értesítés is, amelyet nem lehet eltüntetni.E kényelmetlenségek ellenére a rendszer használható marad. A WAT rendszeresen, 90 naponta újraellenőrzi a Windows 7 eredetiségét, és „hazatelefonál”, azaz kapcsolatba lép a Microsoft szervereivel, hogy az esetleges friss adatbázisokat letöltse, illetve helyreállítsa a módosított rendszerfájlokat.

Tehát akinek "esetleg" nem eredeti Windows 7 verziója van az semmiképpen se töltse le az ajánlott frissítések közül ezt:

WAT Update (KB971033) Disables Windows 7 Activation Cracks with Dynamic Signature

A Microsoft most is hangsúlyozza, hogy a szoftverek kalózpéldányai veszélyesek, mert gyakran tartalmaznak vírusokat vagy egyéb kártevőket. A cég által készített vizsgálat szerint az illegális programokat kínáló weboldalak negyede próbál meg valamiféle kéretlen kódot telepíteni a számítógépre. Egy német felmérés pedig azt találta, hogy az internetről letölthető Windows 7 kalózverziók és aktivációs hackek 32 százalékában található kártevő.

 

 

Kapcsolódó hírek
Ingyenes tanulmányok
Ügyfeleink mondták
Megbízható, rugalmas, precíz partner. Külön köszönet az atombiztos csomagolásért! Kiváló vaterás, mindenkinek bátran ajánlom.Fábián Tamás
Rendkívül kedves a kiszolgálás!Sarusi Ágnes

Szervizünk tanácsai

Európai Uniós támogatás
Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása a Novacoop Kft.-nél.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Tetszik az oldal?
Facebook
Ha rosszul választottál, 8 napon belül visszavásároljuk a terméket. +2% felárért, meghibásodás esetén a terméket azonnal cseréljük. Garantáljuk, hogy gépeink teszteltek, és szakszerűen vannak összeállítva. Általunk telepített szoftverekre 6 hónap garanciát vállalunk.

Partnereink

Látogassa meg Novashop.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász Filléres Utazások - olcsó szállás, akciós utazás, last minute utak