Gyermekeink és a számítógép
Vajon itt az idő, hogy elzavarjuk gyermekeinket a számítógép mellől?
Susan Greenfield szerint: „A virtuális valóság egy sokkal biztonságosabb, megnyugtatóbb világot tár elénk, mint a körülöttünk zajló zűrzavaros, háromdimenziós élet. A baj az, hogy az információs techno-lógiák már össze is mossák a kettőt. Vannak emberek, akik egész egyszerűen nem hiszik el, hogy a New York-i ikertornyokba belefúródó repülőgépek valódiak voltak!” - magyarázza a kutatónő, aki az agy-működés változásait tanulmányozza olyan betegségek esetében, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór.
Greenfield professzor, a tudomány jeles népszerűsítője nemrégiben megjelent könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a mai fiatal generáció tagjai a jövőben tömegesen veszítik majd el önazonosságukat a mértéktelen számítógépezés következtében. Greenfield ezt „A megsemmisülés forgatókönyvének” nevezte el. A mai fiatalok túl sok időt töltenek a képernyő előtt egy interaktív, virtuális, kétdimenziós világban, s ebből kifolyólag agyszerkezetük előbb-utóbb drasztikusan megváltozik - véli a kutatónő.
„Olyan ez, mintha egy speciális méreg kiirtaná a szürkeállományból a morális tartalmakat, a képzelőerőt és a következmények felismerésének képességét.” - magyarázza a tudósnő.
„Ezekre a fiatalokra az a sors vár, hogy egyszer csak nem fogják tudni, kik és mik ők. Belőlük nem valaki lesz, nem is egy akárki, hanem egész egyszerűen egy senki! Nincs már messze az az idő, amikor megtapasztalhatjuk ezeknek a technológiáknak a káros hatását.”
Greenfield professzor az Oxfordi Egyetem gyógyszertani laboratóriumának kutatója, a Royal Institution (tudósokat tömörítő, és a tudomány népszerűsítésével foglalkozó intézet) vezetője, a brit média népszerű alakja és számos ismeretterjesztő könyv szerzője. Tudományos ismeretterjesztő tevékenységéért 2001-ben bárónői rangra emelték, s ennél fogva a parlamentben, a Lordok Házában is helyet kapott. Kutatásainak tárgyát a vegyi folyamatoktól elvonatkoztatva, tágabb összefüggésekben is vizsgálja, azt szakterületén kívül eső tudományos eredményekkel és elméletekkel kapcsolja össze - amivel nem mindig nyeri el pályatársai elismerését. Nemrég megjelent könyve „Az elveszített személyiség nyomában” címet viseli.
„Először akkor döbbentem rá, milyen szörnyű is az Alzheimer-kór, amikor elmesélték nekem egy páciens esetét, aki valaha példás apa volt, a betegség következtében azonban oda jutott, hogy négyéves kisfiával összeveszett egy darab csokoládén.” - mesélte Greenfield előadásainak egyikén, széles hallgatóság előtt. A professzornő úgy látja, a legújabb információs technológiák hasonló torzulásokat hozhatnak létre a személyiségben, mint az Alzheimer-kór.
Greenfield fölállított egy elméletet az információs technikáknak a fiatalok agyműködésére gyakorolt hatásáról. „Tekintve, hogy a fiatalok napi hat-kilenc órát töltenek a képernyő előtt – mondja - az ő agyuk másképpen fog fejlődni, mint az előző generációké. Az agy rendkívül fogékony, rugalmas, és egy jelentős környezeti, illetve magatartásbeli változás nyomot hagy rajta.”
A kutatónő a túlzott mértékű számítógépezés következményeinek egész sorát tárja elénk: a virtuális tapasztalatok kiszorítják a tudatunkból a valós élményeket, megszokjuk, hogy előregyártott menüpontok között kell választanunk ahelyett, hogy természetes kíváncsiságunk vezetne, nyelvi és képi fantáziánk sorvadni kezd, kreativitásunk megcsappan. Hozzászokunk a tömörített, nemegyszer brutálisan megcsonkolt szövegekhez, amelyekből hiányoznak az igék, valamint a feltételes mód szerkezetei - pedig ezek elengedhetetlenek a komplex gondolkodáshoz. A tudósnő fő érdeklődési területe, hogy a számítógépes játékok során hogyan tolódik el a hangsúly a gondolkodásban a „tartalomról” a „folyamatra” (az ő szóhasználatával élve), azaz, a dolgok céljáról a célhoz vezető útra.
Elmélete a következő: minél többet játszunk számítógépes játékokat, annál kevesebb időnk marad felfedezni bizonyos dolgokat, és rájönni arra, hogy ezek hogyan függnek össze. Ez oda vezethet, mondja Greenfield, hogy az egyén képtelen lesz a maga személyes, egyedi fogalomrendszerét kialakítani a világról - ami pedig az egész nevelés értelme, és az önálló személyiség alapja. Ha például egy játéknak az a célja, hogy a királylányt kiszabadítsuk a toronyból, akkor igazából a célhoz való eljutás izgalma, kalandja számít, tehát a folyamat maga. Ami lényegtelen, az épp a tartalom: a királylány tulajdonságai, továbbá, hogy miért, és hogyan került fogságba - ahogyan az a mesékben lenni szokott. Greenfield arra figyelmeztet, hogy ha a hangsúly áttevődik a tartalomról a folyamatra, akkor ennek addiktív hatása van a személyiségre, azaz betegesen rá lehet szokni az ilyen tevékenységre, ez pedig alapjaiban megváltoztatja a gondolkodást.
A jelenség magyarázatára a kutatónő a következő hipotézist állította föl. Tudvalevő, hogy az összes függőségi állapotokban egy természetes vegyi anyag játszik szerepet, mely az agyban képződik, és amelynek a neve dopamin. A dopamin közreműködik annak az örömérzetnek a kialakulásában is, amely akkor tölt el bennünket, amikor valamely célunkat elértük, főleg, ha a sikert egyre ígéretesebb próbálkozások előzték meg. Ellenkező esetben, tehát, amikor egyre reménytelenebbé válik valami, (pl. várunk egy telefonhívásra, amely sohasem érkezik meg), a dopaminszintünk fokozatosan csökken.
Az agynak azt a részét, amely a dopaminra reagál, nucleus accumbensnek (előagyi szürkeállománynak) nevezik, ez pedig a prefrontális agykéreggel áll összeköttetésben. Ismert, hogy ha a prefrontális.agykéreg nem megfelelően látja el feladatát, akkor ez olyan viselkedéshez vezet, amelyre az „itt és most” élményébe való teljes belefeledkezés jellemző. Az egyén ilyenkor képtelen arra, hogy a múltból levonja a tanulságot, illetve, hogy a várható következményeket felmérje. Greenfield szerint a túlzott mennyiségű dopamin csökkentheti a prefrontális agykéregben lévő agysejtek működését, ami annak részleges kikapcsolódásához vezethet. Greenfield azt feltételezi, hogy a hangsúlyozott itt és most érzés, amelyet egy komputeres játékban dopamin „jutalomadagok” ösztönöznek és kísérnek, egy olyan eufórikus elégedettséget és önteltséget eredményez, amely könnyen szükségletté válik, majd függőséghez vezet.
Milyen tartós hatása lehet ennek a jelenségnek a gondolkodásra nézve? Az, hogy eltereli a figyelmünket a dolgok értelméről és jelentőségéről. Tehát, azokban a játékokban, ahol pl. minden szembejövő figurát ketté kell hasítani a kardunkkal, nem azon van a hangsúly, hogy miért kell a gonosztevőkkel megküzdenünk, hanem magán a folyamaton – a jelentőségétől és következményeitől megfosztott cselekvésen.
„Vajon amikor nemrégiben néhány tinédzser halálra rugdosott a parkban egy hasonlókorú lányt – teszi föl a kérdést Greenfield - ez nem olyan volt számukra, mint egy számítógépes játék? Amikor csak a pillanat bűvölete létezik? Gondoltak-e arra, hogy áldozatuk egy emberi lény, akinek érzései vannak, szülei, testvérei? Belegondoltak-e abba, hogy másnap milyen következményekkel kell szembenézniük?”
Ahhoz, hogy az agy tökéletesen működjön, hangsúlyozza Greenfield, a prefrontális agykéregnek aktívnak kell lennie, és a dolgok jelentőségének elsődleges fontosságúnak kell lennie. Így van értelme a világnak és az emberi létnek.
Hogyan tehetnek szert gyermekeink egy gazdag személyiségre? Úgy, ha kisgyermek koruktól beszélgetünk velük, mondókákat mondunk együtt, ha verseket szavalnak és kívülről megtanulnak bizonyos dolgokat, ha olvasnak és írnak, és eközben fizikailag is aktívak abban a világban, amelyben élnek, és ahol közvetlen, egyéni élményeket szerezhetnek – így alakulnak ki az agyban egyedi, az adott személyre jellemző kapcsolatok a különböző idegsejtek között, és ez az, amit hagyományosan nevelésnek tartunk.
De mi történik akkor, ha a hagyományos nevelés csődöt mond? Ennek az lesz a következménye, adja meg a választ Greenfield, hogy a „folyamat” végleg győzedelmeskedik a „tartalom” fölött, azaz, megvalósul a Megsemmisülés forgatókönyve. Az emberiség történetében először, az egyéniség egyszerűen kiiktatható, és egy passzív állapottal helyettesíthető, amelyben az ember ki van szolgáltatva a pillanatnyi érzések hatalmának. Ez egy olyan mentalitás, amelyben az aktuális élmények mindennél fontosabbak, és amelyet egy eufórikus hangulat jellemez (amikor minden „zsír” és „állat”).
Az identitászavar egyébként is a 21. század fenyegető réme lesz, akárcsak a klímaváltozás - állítja a kutatónő. „Hogyan látod magad? Mi az, ami meghatároz? Mi tesz boldoggá?” - ezek központi kérdések lesznek a jövőben, melyek az idősebb generációt is érinthetik. Az identitásválság jelei már most mutatkoznak - mondja a kutatónő.
Az idősebb generációnál az identitásválság a státusszimbólumokhoz való görcsös ragaszkodásban nyilvánul meg: amikor azért vágyunk például márkás ruhákra, autóra, és egyebekre, mert úgy érezzük, hogy ezek által „valakik” leszünk. Ugyanakkor egyre nagyobb a világon azoknak a száma, akik hajlandóak személyiségüket föladni egy kollektív személyazonosság kedvéért: ők a szélsőséges politikai és vallásos mozgalmak harcosai. Ők az „akárkik” Greenfield meghatározásában.
Greenfield rövid válasza arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne elkerülni az identitásválságot:
a kreativitás ösztönzése, valamint a nevelés által.
(A The Sunday Times cikke nyomán. Fordította: Gerölyné Kenéz Lilla)
