m Kérdésed van?

CES 2010: RGBY technológia a Sharp televízióiban

A hatvanas években a televíziós piacot a színes tévé megjelenése forradalmasította.

Manapság pedig a színek tökéletes megjelenítése az elsődleges vásárlói igények között szerepel. A japán Sharp életében az elmúlt időszakban az LCD tévék szegmense játssza a legfontosabb szerepet, így nem meglepő, hogy a vállalat időről időre előáll újdonságokkal. Egy időben például hozzájuk kötődött a világ legnagyobb képátlójú, legvékonyabb vagy éppen legdrágább televíziója.

Sharp LCD TV



A most bemutatott RGBY technológia lényege, hogy az eddigi hagyományos, három színkomponensű (RGB – vörös, zöld, kék) paneleket kiegészíti a negyedik, sárga színkomponenssel (Y), aminek eredményeképp állítólag sokkal jobb képminőséget lehet előállítani. A Sharp szerint a korábbi alapszínekkel a televíziós csatornák által sugárzott színskála csupán egy töredékét lehetett megfelelően megjeleníteni, de az új eljárásnak köszönhetően ez jelentősen bővül.

Yoshitaka Tamura, a Sharp Electronics közép-kelet-európai részlegének ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az új képpont-összetételű X-Gen panelek további lehetőségeket nyitnak meg a cég számára az energiahatékonyság területén, hiszen alacsonyabb fogyasztás mellett is képesek a korábban már megszokott teljesítményre. Hozzátette, hogy az RGBY technológiával ellátott készülékeken a kép még természetesebbnek hat, kiváltképp a bőrszín tónusainál, de az aranyszín is sokkal élénkebben és valósághűbben jelenik meg, mint korábban. 2009 októbere óta a Sharp a világ első tizedik generációs LCD-televíziógyárában (ami a japán Sakaiban található) állítja elő az X-Gen LCD-ket. Az elektronikai vállalat az új RGBY technológiát magába foglaló kijelzőit is ebben az üzemben készíti. Az új, negyedik képpontszínnel ellátott AQUOS tévé forgalmazását a tervek szerint 2010-ben kezdik meg hazánkban.

Megtekintett termékek

Facebook
A legfrissebb Facebook posztok megjelenítéséhez marketing sütik elfogadása szükséges.
NovashopComputers a Facebookon
A Facebook posztok megjelenítéséhez marketing sütik elfogadása szükséges.
Ingyenes tanulmányok
Ügyfeleink mondták
Tökéletes terméket kaptam egy nagyon remek eladótól! Ajánlom mindenkinek!Almási Norbert
Megbízható, rugalmas, precíz partner. Külön köszönet az atombiztos csomagolásért! Kiváló vaterás, mindenkinek bátran ajánlom.Fábián Tamás

Szervizünk tanácsai

A védelmet a Google reCAPTCHA biztosítja. A Google Adatvédelmi irányelvei és Általános Szerződési Feltételei érvényesek.
Segíts a Novashopnak jobbá válni! Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges sütiket használ. A statisztikai sütik segítenek megérteni, mit keresnek vásárlóink. Részletek
Mindig aktív. Kosár, bejelentkezés, biztonságos működés.
Google Analytics és Smartlook. Segít látni, mely oldalak és termékek érdeklik a látogatókat.
Meta/Facebook és hirdetési mérés. Csak akkor kapcsold be, ha ezt is engedélyezed.
Starter