Mindent a szemnek, mindent a fülnek

Kertész Attila | Hozzáadva: 2010-02-21 13:53:18
Könyvjelzők és megosztás

Napszemüvegbe épített MP3-lejátszó Kínából

Elég sok meghökkentő dolgot produkált az utóbbi években a szórakoztatóelektronikai és az IT-piac. Elég, ha csak a búvárszemüvegbe épített videokamerára, a karórába integrált telefonra, a karkötőbe szerelt USB tárolóra, vagy a gyémántokkal feldobott fülhallgatókra gondolunk. De talán ezek közül is kitűnik a Zetronix SM-05-4 típusjelzésű eszköze, ami nem más, mint egy napszemüveggel összeházasított audiolejátszó

Az UV szűrős lencsékkel felszerelt modell száraiba applikálták az egyes komponenseket, így azért valószínűleg az átlagosnál jóval súlyosabb darabról van szó. Előnye, hogy nem kell semmilyen más eszközt magunkkal vinnünk, ha zenét akarunk hallgatni. Elég, ha csak lazán felnyúlunk, és megbökdössük néhányszor a keretet. Egy távirányító azért talán elfért volna, egy idő után kimondottan idétlenül festhet, ha valaki állandóan és feltűnően a szemüvegét babrálja.
A két GB flashmemóriával ellátott készülék egy USB porton keresztül csatlakoztatható a számítógéphez, ahonnan már pikk-pakk feltölthetjük rá a zenéket. Az eszköz a kötelezőnek mondható MP3 és WMA formátumok mellett még a WAV kiterjesztésű audiofájlok lejátszására is módot ad.
Alapkiszerelésben a Zetronix ad hozzá egy fülhallgatót is, és a felhasználó négyféle szín (ezüst, fekete, kék, bordó) közül döntheti el, hogy melyik keret áll a legközelebb az ízléséhez, egyéniségéhez. Lítium-ion akkumulátora a gyártó állítása szerint két órányi töltés után öt órán keresztül bírja a strapát. A napszemüvegbe épített MP3-lejátszó ára a lencsétől és a keret kialakításától függően huszonkét és harminchárom dollár között mozog.

Akciós számítástechnikai ajánlatok

Hűsítő árak

Ebben a hőségben igazán kellemes árakat kínálunk azoknak, akik otthon szeretnének hűsölni, pl. filmet nézni, vagy éppen most szeretne útnak indulni a nyaralásra egy költségkímélő GPS segítségével.


Akciós ajánlataink 2010.07.30-ig leadott rendelésekre érvényese

Tunerkártya Items TV+FM sw/MP4
  • PCI csatlakozó
  • Vista támogatás
  • Távirányító
6.590 Ft
4.990 Ft
SoltészKészleten
CoraKészleten
Router TP-LINK WN741ND 150M /vezeték nélküli, wireless/
  • Vezeték nélküli router
  • Internet megosztásához
  • Mimo 300 Mbps+4port 10/100Mbps
7.990 Ft
6.490 Ft
SoltészKészleten
CoraKészleten
Media Player Traxdata Multimedia Station
MKV file lejátszásra nem alkalmas
17.990 Ft
16.390 Ft
SoltészKészleten
CoraKészleten
Merevlemez Samsung 1TB 32MB 7200rpm SATA-2 (3 év garancia)
  • 1TB (1024GB) kapacitás
  • SATA csatolófelület
  • 3 éves garancia
20.700 Ft
18.490 Ft
SoltészKészleten
CoraKészleten
PNA Alcor Mando GPS 3,5
  • 3,5" érintésérzékeny TFT LCD kijelző
  • Centrality AtlasIII 372 MHz CPU
  • Windows CE 5.0 Core operációs rendszer
21.990 Ft
19.990 Ft
SoltészKészleten
CoraKészleten
Monitor HKC 21,6
  • Képernyő átmérő: 22"
  • Felbontás: 1920x1080
  • KONTRASZTARÁNY: 5000:1
37.490 Ft
33.990 Ft
SoltészKészleten
CoraKészleten
Gyorsítási tippek

e-Magazin olvasóinknak hasznos számítástechnikai tippeket és speciális akciós ajánlatokat küldünk havonta 1-2 alkalommal, amelyet semmilyen más formában nem közlünk.

Novashop Computers - szavazás
Szavazás
Milyen rádiót hallgatsz?
Petőfi - MR2
Class FM
Juventus
NEO
Netes rádiót
Saját gyűjtésű zenét (mp3)

Ügyfélvélemények

"Köszönöm a csomagot , korrekt gyors eladó , bárkinek nyugodt szívvel ajánlom :)"

Szabó Krisztofer

Örök hála ezért a zseniális írásért! Épp most fontolgatom leváltani szegény gépemet és igen sok hasznos infót találtam ebben a jegyzetben hozzá.

Schiffler Péter

Véleményem szerint sikeresen rátaláltatok az arany középútra: Nem szájbarágós, de kezdő felhasználók számára is érthetőek az információk. Gratulálok ! (A gyors és megbízható számítógép 9 nélkülözhetetlen eleme c. tanulmányról)

Ságodi Imre
RSS Hírcsatorna
Borsod kupon
© 2008. Novacoop Kft. Minden jog fenntartva.