Milyen Navigációt (GPS-t) vegyek?

Habár a nyárnak már vége és így a nyaralásoknak is de közlekednünk akkor is kell!A navigáció választás mindig is nehéz döntés mi most megpróbálunk elnavigálni mindenkit!

Egy jó navihoz három dolog kell. Akármelyik is csorbul ezek közül, az már nem lesz jó navi. Először is, kell egy vas. Egy hardver, amelyen van egy minél profibb kijelző, normális GPS vevő, éppen annyira izmos processzor, hogy a navigáció elfusson rajta, illetve minimum egy darab normális hangszóró. Hardver szempontjából jelenleg a lakossági ügyfelek számára háromféle alternatíva létezik.

A leggyakoribb GPS eszközt úgy nevezzük, hogy PNA, azaz Personal Navigation Assistant. Ne tévesszen meg senkit, bizonyos gyártók (Asus) ugyanezt PND-nek nevezik, de ez semmivel nem több. Mostanra már a „navi” szó a köznyelvben jellemzően ezekre a készülékekre vonatkozik. Ezek célhardverek, minden szempontból úgy kerültek megtervezésre, hogy az autóban felcuppantható legyen a szélvédőre, s alapvetően ne csináljon semmi mást, csak navigáljon. Éppen ezért egy csomót lehet spórolni a gyártáskor, mára már tényleg 20-30 ezer forintokért lehet ilyen készüléket venni – szoftver nélkül. Bár a PNA készülékek alapvetően ugyanazt tudják (WinCE rendszer, érintőképernyő), mégis hatalmasak a különbségek.

Egy neves gyártó által előállított PNA – sajnos a tapasztalatok igazolják – hardver szempontjából megbízhatóbb és általában izmosabb, mint egy noname termék, amely egy másik noname termék átdobozolásából születik. Fontos a kijelző (ebben a Garmin és az új TomTom termékek a legnagyobb ászok), fontos a hangminőség (Mio, Garmin, Asus…), fontos az akkumulátor üzemideje (megint a Garmin az etalon), s nem utolsó sorban a tartozékok milyensége és mennyisége.

Navigon 7100
Talán az egyik legszebb Navigációs készülék!

Autós tartót mindegyikhez kapunk. De nem mindegy, hogy milyet. Itt nyilván a legfontosabb, hogy az eszköz megfelelően rögzüljön a szélvédőn, ez általában nem okoz gondot. Ha mégis, akkor használjuk a legkézenfekvőbb tapadást elősegítő módszert: egy tetszőleges focistát kérjünk meg, hogy köpjön a gumikorongra, majd ezután tapasszuk fel. Ha nincs a közelben labdarúgó, akkor mi magunk is megoldhatjuk ezt az igen egyszerű gyakorlatot. A tartó karja legyen állítható, de masszív. A régi C310 hosszú gégecsövével például úgy rugózik a végén ülő PNA az úton, hogy lehetetlen leolvasni a kijelzőt. Praktikus, ha a navi könnyen kipattintható a tartóból, nem kell hosszú percekig szenvedni vele a visszarakás során sem. Újabban terjed az a megoldás is, hogy a szivargyújtó töltő nem egyből a PNA-ba csatlakozik, hanem a tartóhoz, amely továbbadja az áramot a rajta ücsörgő navinak. Így ezzel sem kell külön bíbelődni.

A szivargyújtó töltő általában majdnem mind egyforma. Olyan biztos nem lesz, amely bumfordi méretével kitakarná a fél középkonzolt, erre azért figyelnek a gyártók. Ám egy dolog még mindig nem egységes: a PNA készülékek zöme már miniUSB csatlakozón vesz fel áramot, de bőven találunk olyat is, amely saját töltőszabványt használ. A miniUSB azért sem lenne pedig hülyeség, mert így az autóba behurcolt egyéb elektronikai kütyük egy része is biztosan tölthető, mondjuk egy Motorola telefon, vagy egy MP3 lejátszó.

A PNA készülékek újabban egyéb funkciókra is képesek. A Bluetooth már igen sok eszközben benne van, ilyenkor a navink autós kihangosítóként üzemel, de sok PNA alkalmas arra is, hogy MP3 lejátszóként, videolejátszóként, vagy képnézegetőként is jó szolgálatot tegyen. Néhány modellen játék is van, megint más kütyük a telefonnal való összeköttetést követően képesek friss információkat letölteni az internetről.

Nav N Go Limousin Kit

Nav N Go Limousine Kit

 

Érdekes, hogy a PNA készülékekkel történő navigáció sokkal elterjedtebb mára, mint a PDA-s megoldás, pedig ez utóbbi volt előbb. Amikor a tenyérgépekbe elkezdtek bekerülni az első GPS vevők, onnantól bukkantak fel egyre komolyabb és komolyabb szoftverek. PDA-t két típusú embernek javasolhatunk navigációs célokra.

 

Mio 169

Mio 169 Az egyik első navigációs PDA!

Az első halmazba tartoznak azok a felhasználók, akik egyébként is igényelnek PDA funkcionalitású eszközt. Számukra mindenképpen szükséges lesz egy szoftver beszerzésére is (bár egy-két PDA-hoz gyárilag jár), de sokkal fontosabb, hogy autós tartozékok beszerzésére is félre kell tenni némi pénzmagot. Egy tartó és egy töltő elengedhetetlen lesz. A második kategóriába olyan kerülnek, akik valamiféle szabadságot szeretnének a navigáció terén, s az alapgéphez maguk óhajtják megválasztani a szoftvert, esetleg több programot is tartanak készenlétben attól függően, hogy merre utaznak.

Nokia N95
Nokia N95 - Navigáció,PDA funkciók és Telefon egyben!

A mobiltelefon (klasszikus értelemben vett készülékről beszélünk, nem origami jelleggel széthajtogatható QWERTY gombsoros PDA-kombókról) kicsit más tészta. Egy átlagos mobil nagyságrendekkel kisebb kijelzővel bír, mint egy PNA, ezért kevésbé alkalmas navigálásra. Ha autóban szeretnénk használni, akkor itt is kulcsfontosságú a megfelelő mennyiségű extratartozék beszerzése, amely megdobja az árat. Ezt követően pedig szembe kell nézzünk a ténnyel, hogy a gyártók által favorizált szoftverek nem biztos, hogy megütik azt a szintet, amit egy PNA képvisel, bár természetesen nagyon igyekeznek a fejlesztésekkel. A gyártói alkalmazások lecserélésére persze van mód, de korlátozott keretek között, mert nem minden készülék tud elvinni bármilyen navigációs programot, ezekről később még bőven lesz szó.

Samsung Navigációs Program
Samsung Térkép KeletEu része nem valami kiforrott!

A legnagyobb gond viszont az, hogy egy telefon nem csak navigációra készült, hanem ezer más funkciót is magában foglalhat. Mondjuk lehet vele telefonálni is, mégiscsak ez az elsődleges célja. Bizony velünk is előfordult, hogy zúztunk a német autópályán egy navis telefonnal, amely jelezte, hogy hamarosan le kell térnünk. Jól rá is készültünk, hogy el ne tévesszük a kijáratot, amikor egyszer csak megcsörrent a készülék, a navi a háttérbe került, így aztán olyan simán elhussantunk a leágazás mellett, hogy öröm volt nézni. Öt kilométeres kitérővel megúsztuk.


Kompakt, Navigál és telefon is Sony Ericsson W760i!

A telefonos navigáció inkább a gyors segítség célját szolgálhatja. Gyalogos üzemmódban nagyon hasznos egy városnézés során (Tiffán Edéhez is így találtunk oda), praktikus, hogy könnyen találhatunk közeli éttermeket, nevezetességeket. Tartós autós használatra nem ez a legmegfelelőbb módszer, az biztos.

Térkép

A navigáció sava-borsa, hogy a kütyünk ismerje a környéket. Lehet bármilyen jó a vas, láthat hatvanmillió műholdat, tervezhet benne a legprofibb szoftver: ha nincs rendes térképünk, akkor mindez lópikulát sem ér. A térkép egy kincs, s itt ne a pár ezer forintos papíratlaszok áraiból induljunk ki: egy jó digitális adatbázis milliókat ér. És akkor még talán szerényen is becsültünk.

TeleAtlas
TeleAtlas Térképező autója

A térkép nekünk, magyaroknak különösen fontos. A nagy térképgyártó cégek (TeleAtlas, Navteq) nem kimondottan hazánkra fókuszáltak eddig, csak mostanában próbálják meg behozni a lemaradásukat. Nyugati országok felé kolbászolva gyakorlatilag jelentős különbség nincs a térképek között, de itthon a helyzet igencsak összetett, nem árt figyelni, hogy az általunk választott navigációs eszköz milyen adatbázisból dolgozik.

Ez ugyanis nagyon nem mindegy. Itthon – s ehhez kétség sem férhet – a TopMap Kft. térképei messze a legjobb részletességűek. Ezt a céget nemrég megvette a Nav N Go Kft, amelyről érdemes tudni, hogy az iGO nevű, igen kiforrott navigációs rendszer gyártója. Ez egyrészt nem véletlen (mármint a felvásárlás), másrészt innentől evidens, hogy a Nav N Go nem nagyon akarja kiengedni a kezéből a piaci versenyelőnynek is tekinthető adatbázist, bár jó pénzért mindent lehet, de az iGO mellett jellemzően csak a Garmin navigáció az, amely ugyanezt a térképet használja. Illetve úgy fest, hogy a Wayfinder program is erre támaszkodik, amely jelzi, hogy ha nagyon kell a magyar lefedettség, akkor azért megoldható.


Nav N Go Stand az IFA 2007

A többieknek marad a TeleAtlas és a Navteq. Szubjektív tapasztalataink alapján utóbbi jóval több helyet ismer, szegény TeleAtlas elég sok helyen bajban van, nem ismer utcákat, rossz irányba tervez a ráépített szoftver. Bár erősen fejlesztenek ők is, de digitális térképet készíteni nem abból áll, hogy elrepülök a táj felett kétszer egy helikopterrel és lefotózom. Nagyon nem.

Mio Moov
Hibák a TeleAtlas térképpel felszerelt Mio Moov 360-ban

Egy térképadatbázisnak nem csak az utcák nyomvonalát kell tartalmaznia. Hanem a házszámozást, az egyirányúsításokat, a sebességhatárt is. Minden útnak van egy osztályozása, hogy mennyire gyorsan lehet rajta közlekedni, főútvonalról van-e szó, mennyire széles, van-e rajta magasságkorlátozás, súlykorlátozás (buszok és teherautók számára), fekvőrendőr. Nincs mese: ki kell menni terepre, be kell járni az utakat, ami idő. Mára már nem árt, ha az épületekről is van némi információ, mert megjöttek, érkezőben vannak a 3D navigációs programok, amelyek házakat, domborzatot, hidakat és egyéb tereptárgyakat is mutatnak.

Igo 8
3D térkép az iGO8-ban

Egyet mindenképpen szögezzünk le. Térképet önmagában nem lehet csak úgy venni. A navigációs szoftver függvénye, hogy milyen adatbázissal dolgozik, innentől pedig elég egyszerű párhuzamokat állíthatunk fel. Az iGO és a hazai Garmin használja a TopMap térképet, a Nokia a NavteQ alapján dolgozik, a Mio pedig a TeleAtlas-t választotta. Vannak kevésbé ismert, egyéb alternatívák is, de alapvetően a piac nagy részét felölelő navigációs berendezéseket ezek alapján lehet már prospektusokat nézegetve is megkülönböztetni.

A szoftver

No, elérkeztünk a legfontosabb témához, a szoftverhez. Először is döngessük büszkén a mellünket, a hazai fejlesztésű iGO simán ott van a világ élvonalában, sőt, sok szempontból képes porrá alázni vetélytársait, bár azért a helyzet nem ennyire egyértelmű. Itthon alapvetően ezt a programot ismeri a nép, a legtöbb autós naviban is iGO alapú szoftver dolgozik, s itt álljunk is meg egy pillanatra.

Igo 8
Igo 8 csomagban

Az, hogy iGO alapú, azt jelent, hogy olyan szoftverről beszélünk, amely teljesen az iGO felhasználásával készült, csak csekély változtatásokat tartalmaz. Ugyanaz az algoritmus, magyar hang, térkép és megjelenítés dolgozik benne, mint az SD kártyán megvásárolható hivatalos programban, de egy picit mégis más. Van, ahol csak alig-alig nyúltak bele, mások kicsit komolyabban átdolgozták (harman/kardon), de egyvalamiben közösek ezek az „ál-iGO-k”. A frissítéseket ne a Nav N Go Kft-től várjuk, hanem a PNA gyártójától. Ők licenszelik a szoftvert, nekik kötelességük gondoskodni a vásárlóról. Egy szabványos PNA-ba hiába tologatjuk be a gyári iGO kártyát, úgy van a dolog megoldva, hogy azzal nem hajlandó működni, csak a saját gyártója által esetleges forgalmazott bővítményekkel.

Harman Kardon
Igo klón eléggé átalakítva (Harman Kardon)

Persze, mi is tudjuk, hogy sokan hekkelgetnek. Meg lehet venni szoftver nélkül a PNA-t, aztán mindenféle ügyeskedéssel rá lehet varázsolni a Nav N Go termékét, de ez finoman szólva sem legális, arról nem is beszélve, hogy lopás. Már most jeleznénk, hogy ahogyan eddig is, úgy ezen cikk fórumából is masszívan irtani fogjuk az ilyen témakörben postolgató olvasókat.


Igo 8 Screenshot

Az iGO több dolog miatt is a világ élvonalába tartozik. Az új verzióban szinte hibátlan a tervezési algoritmus, egyértelmű és jól látható a megjelenítés, hibátlan és tökéletesen érhető a magyar hang, a szoftver használata pedig nem bonyolult, anyám, akinek a videó is a misztikusan működtethető háztartási berendezések halmazába tartozik, pillanatok alatt megtanulta használni.


Garmin nüvi 770 szép és egyszerű

Szintén jó szívvel ajánlható a Garmin. A nagy múltú cég szoftverének legnagyobb előnye, hogy bár nem egy grafikai csoda, de tökéletes átlátható és könnyen értelmezhető a következő manőver. Nem tud annyi extrát, mint az iGO, de a felhasználók zöme nem is használja ki az extra funkciókat, A-ból B-be akar eljutni, ehhez pedig a hazai Garmin szoftver teljesen megfelel.

Mio Moov
Mio Moov Navman programja

A Mio idén váltott szoftvert, most a TeleAtlas térképeit használó Navman rendszert nyújtják a Moov sorozat termékei. Nem szeretnénk újra belemenni, hogy az itthoni vásárlók számára miért nem ajánlott ez a készülék, két Mio termékről is készült cikkünk, ahol az indokokat felsoroljuk, a nagyobbik és a kisebbik sem nyerő választás.


A Nokia Maps műholdas képet is mutathat

NavteQ alapú berendezések közül a Nokia telefonok kiemelendőek, itt a Nokia Maps nevű alkalmazás segíti a navigációt, de míg a fent felsorolt megoldásoknál a PNA árában benne foglaltatik a szoftver is, addig a Nokia külön, éves előfizetéshez köti a navigáció igénybevételének lehetőségét, 100 euró körüli összeget gombolnak le a felhasználóktól egy olyan programért, amely nem tudja megközelíteni sem részletességében, sem funkcionalitásában az iGO-Garmin párost. Nálunk a Thinknavi T7 és a Navigon termékek jártak még tesztelésen, ezek is NavteQ alapú szoftverrel jöttek, s igen, itt azért hazai viszonylatban akadnak pontatlanságok.

Mio Tom Tom
Balra a régi iGO, jobbra a TomTom... zongorázni lehet a különbséget

Létezik még a TomTom, amely brit cég, ezért kis hazánk igen sokáig csak fehér foltnak számított. A Miohoz hasonlóan ez a szoftver is a TeleAtlas térképeire épít, s ezt talán nem kell már megmagyarázni, hogy mit jelent. A TomTom azért lehet még lényeges, mert a szoftvert Nokia és Sony Ericsson telefonokra is fel lehet tenni, de nem ez a legjobb megoldás.

Mit és mivel?

Lássuk, hogy az alapfogalmak tisztázása után a vásárlónak milyen lehetőségei vannak. Nyilvánvaló, hogy hivatalosan a PNA készülékek szoftvere nem cserélhető, azt kell megegyük, amit megvettünk, ezért fontoljuk meg jól a döntést. Itthon még mindig iGO alapú gépet érdemes venni, s itt számítani fog a hardver is, mert a gyártó feladata lesz a frissítés. A nagyobb nevek ebből a szempontból valószínűleg jobb választásnak bizonyulhatnak, de például a tök ismeretlen Navon kütyükhöz két év ilyen jellegű garanciát kapunk. A Garminnal is érdemes számolni, gyakorlatilag az egyetlen olyan gyártóról van szó, aki a szoftvert és a hardvert is házon belül tartja, tehát igen jól összecsiszolt berendezést kaphatunk, a hazai support is vitán felül megbízható.


Garmin Mobile XT

Ha PDA-val rendelkezünk, akkor válogathatunk a szoftverek között. Lehet iGO, Garmin (az XT fantázinavű termékük gyakorlatilag minden gépen elfut), de vannak még alternetívák, mint mondjuk a Nav4All, vagy a Russa. Itt érdemes megemlíteni a Windows Mobile rendszerű (érintőképernyős) telefonokat is, amelyek ebből a szempontból ugyanígy a választás szabadságát nyújtják, de még itt sem árt az óvatosság. A HTC Touch Diamond például nem bővíthető, így ezen az iGO sem futtatható, a Touch Pro viszont az, de mégsem indul el rajta a szoftver (a Garmin viszont igen). Itt van a Samsung i900, amelyhez pedig speciális iGO kell, mert nem szabványos a kijelző felbontása, úgyhogy nem árt tájékozódni.

A mobiltelefonoknál más a helyzet. Egyrészt iGO nem tehető rájuk, mivel ezt a szoftvert csak Windows alá írta meg a Nav N Go. Garmin viszont igen, ha nem vagyunk megelégedve a gyári alkalmazással. A Nokia, a Sony Ericsson és a Samsung is gyárt GPS-szel rendelkező telefonokat (és még sokan mások, mondjuk a Blackberry), de egyik sem tökéletes idehaza. Sok esetben a felhasználó arra kényszerül, hogy internet kapcsolat segítségével töltögesse le a legújabb térképeket, ami anyagilag nem éppen baráti. Ismét a Garmin XT citáljuk elő: ezt a terméket a legtöbb telefonra fel lehet zúzni, így nem lesz gond.

Érdemes még megemíteni a Google Maps alkalmazást is, amit PC-ről talán sokan ismernek. Ez egy Java nyelven írt program képében a telefonokba is bekerülhet, még csak GPS vevő sem kell hozzá, mert a mobilhálózatok tornyait is használhatja pozícionálásra – így persze elég pontatlan. Ha van GPS, akkor ez is pontos, de a Google Maps kizárólag a netről tudja letölteni a térképeket, elengedhetetlen ezen szolgáltatás megrendelése a SIM kártyára. Útvonalat ugyan tervez, de nem navigál, inkább gyalogos felhasználásra jöhet jól.

Nem maradhat ki a felsorolásból az iPhone 3G, amely szintén GPS-képes. Ám egyelőre itt is csak a Google Maps érhető el, ez édeskevés, pedig egy ekkora képernyőn már azért lehet kombinálni. Állítólag fejlesztenek hozzá normális navigációs alkalmazást, de hogy az milyen térképeket fog használni, mennyibe fog kerülni, s kell-e hozzá internetkapcsolat… ez még a jövő zenéje. Van azonban egy cég, Gomite a neve, amely egy okos megoldással az iGO-t is rá tudja varázsolni az almás telefonra.

TMC és más csodák!

Mára már hazánkban is elérhető a TMC szolgáltatás. Hogy ez mi? Egy FM hullámsávon érkező információ, amit az erre felkészített navik egy külső antenna segítségével tudnak értelmezni. A TMC mögött az Útinform és a Fővinform szolgáltatja az információt, a navi ezt befogadja, s dugó, baleset, útfelbontás érzékelésekor úgy tervezi át az útvonalat, hogy ez kikerülhető legyen.

TMC
A Garmin már tudja az útlezárásokat

Ahol jól jöhet a téma, az inkább vidéki, külföldi utak során érzékelhető, az autópályákon történő események könnyebben és gyorsabban lokalizálhatóak, így megúszhatunk egy fél napos álldogálást az M0-n. Most már érdemes úgy navit venni, hogy képes a TMC adás vételére is, a cikk írásakor erre a Garmin és a TomTom alkalmas, de információink szerint az iGO sem sokáig fogja nélkülözni ezt a funkciót.

Mi emelhető még ki? Mobiltelefonokban praktikus lehet a GPS pozícionálás gyorsaságát az internetről letölthető műholdas adatokkal gyorsítani. Fontos szempont, hogy a hardver mennyire stabilan tartja a jelet, fémgőzölt üvegű autóknál érdemes külső GPS antennát szerelni a kocsira, különben a szerencsétlen készülék az ablakon túli világot csak akkor ismeri meg, ha kiszállunk az autóból.

Fontos, hogy a termék mögött álljon valami normális hazai képviselet, hogy az esetleges térképfrissítésekhez időben hozzájuthassunk. Megint az a jellemző, hogy erre inkább az ismertebb, nevesebb márkáknál van esély, bár most a nagyon olcsónak számító Navon termékeknél például ezt a szolgáltatást két évig garantálja a forgalmazó.

Látható tehát, hogy a navigációs berendezések igen sokrétűek. Gyorsan, sőt, rohamosan fejlődő ágazatról beszélünk, egyre többet tudnak hardveres és szoftveres oldalról is a gépek, egy-két éven belül remélhetőleg minden cégnek lesz tökéleteshez közeli hazai térképe is, onnantól pedig már tényleg csak az ár és a minőség dönt majd.

Forrás: Prohardver!

Ingyenes tanulmányok
Ügyfeleink mondták
Sajnálom, hogy a saját gépemet nem a 9 titokban leírt szempontok alapján választottam. Nagyon jó a tanulmány, tetszik!R. Attila
Nagyon profi, és gyors. Ajánlani tudom mindenkinek! Köszi szépen! Nálam ez 5 pontot ér.Geicsnek Tamás

Szervizünk tanácsai

Európai Uniós támogatás
Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása a Novacoop Kft.-nél.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Tetszik az oldal?
Facebook
Ha rosszul választottál, 8 napon belül visszavásároljuk a terméket. +2% felárért, meghibásodás esetén a terméket azonnal cseréljük. Garantáljuk, hogy gépeink teszteltek, és szakszerűen vannak összeállítva. Általunk telepített szoftverekre 6 hónap garanciát vállalunk.

Partnereink

Látogassa meg Novashop.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász Filléres Utazások - olcsó szállás, akciós utazás, last minute utak